Hieronymus Bosch után

A kép apokaliptikus vízió, amely az emberi lélek kárhozatát és a bűn allegorikus büntetését ábrázolja. A kompozíció függőleges tagolása a földi és túlvilági síkokat különíti el: alul a sötét vízben vergődő meztelen alakok és démoni lények, felül a lángoló sziklák és a tűzbe borult égbolt uralják a teret.

A festő a chiaroscuro technika mesteri alkalmazásával teremti meg a drámai hatást: a fekete és vörös tónusok közé beszűrődő sárgás fény nemcsak félelmetes, hanem hipnotikusan szép is.
A figurák torz, szinte szürreális testtartása a 15–16. századi németalföldi démonábrázolások hagyományát követi, de modern expresszív nyelven: az alakok inkább lelkiállapotok, mint testek — a kétség, vágy, félelem és bűnhődés megtestesítői.

A központi, tűzbe borult hegyen trónoló sötét alak a „Végítélet” vagy a Leviatán archetípusát idézi. A lángokba burkolózó háttér a kárhozat vizuális metaforája: az emberi lélek útja a megsemmisülés és újjászületés határán.

A festmény kivételesen megkomponált, színvilága és tematikája alapján a magyar expresszionizmus és szürrealizmusmetszéspontján helyezhető el.