Paál László köre (1846–1879)

A festmény a 19. századi magyar tájfestészet lírai–realista hagyományának egyik szép képviselője, amely a Paál László nevével fémjelzett „barbizonos” szemléletet idézi. A sűrű erdei kompozíció középpontját áttörő fényfolt és a mély tónusú fák kontrasztja nemcsak festői, hanem szimbolikus értelmet is hordoz: a természet belső fényét, az elmúlás és megújulás körforgását sugallja. A festésmód sűrű és anyagszerű, a színek visszafogottak, a fények aranybarnák, ami a Paál-iskola tipikus tónusegyensúlyát idézi. A kompozíció atmoszférája meditatív, mégis élettel teli, a magyar romantikus realizmus legjobb hagyományát folytatva. Kiválóan megőrzött, aranyozott kerete tovább fokozza a mű dekoratív és gyűjtői értékét.