Szolnoki művésztelep köre

A festmény egy lírai hangulatú, 20. század első feléből származó vidéki tájképet jelenít meg, amelyben a szélmalom és az út menti lovas alakok a mindennapi élet békés ritmusát szimbolizálják. A kompozíciót kanyargó út és enyhén emelkedő horizont szervezi, a fény hatása különösen érzékenyen jelenik meg az égbolt és a zöldes táj találkozásában. Az ecsetkezelés részletező, mégis oldott: a malom, a házak és a figurák plasztikusan, de nem túlrajzolva állnak a térben. A színvilág harmonikus, pasztelles, a barbizoni és nagybányai hagyományok közös örökségét idézi. A természet és az emberi munka kapcsolatát hangsúlyozó ikonográfia a magyar tájfestészet egyensúlyra törekvő korszakát tükrözi, amikor a modern fénykezelés és a klasszikus realizmus még együtt élt. A festmény kiegyensúlyozott, derűs atmoszférája a két világháború közti vidéki Magyarország vizuális világát idézi, érzékeny színátmeneteivel és nyugodt ritmusával.